Talán érdekelhetnek ezek…

Tisztán emlékszem, amikor 18 éves koromban, Budapesten, a Czóbel Ernő kollégium lépcsőjén ülve azon gondolkodtam, hogyan vessek véget az életemnek. Elég szar ötletnek tűnt kiugrani az ablakon. Arra gondoltam, egy szétloccsant test látványa még traumatizálna is másokat. Persze nem ez volt az ok, ami miatt végül a másik irány, az életem gyökeres megváltoztatása mellett döntöttem. De kezdjük az elején. Engedd meg, hogy elmeséljem a történetem és elmondjam, miért tartom magam hitelesnek a FÉRFI-ERŐ Akadémia előadójaként.

Félig falusi, félig városi gyerek voltam. Rengeteget költöztem és ingáztam az elvált szüleim, nagyszüleim, keresztszüleim és nevelőapám között, senkivel sem voltam szoros kapcsolatban. Kivéve az anyámmal, aki 7-10 éves koromban rendszeresen napokra otthonhagyott a nagyszüleimmel, hogy az aktuális párjaival töltse az időt. Később évekbe telt, mire ezt feldolgoztam és megtanultam bízni a nőkben. Az iskola legrosszabb gyereke voltam minden helyen, ahova jártam, így valahol talán meg tudom érteni, miért nem akartak foglalkozni velem a körülöttem lévő felnőttek. 10 évesen lett egy nevelőapám, aki komoly pszichológiai gondokkal küzdött és a fejébe vette, hogy megnevel. Súlyosan bántalmazott testileg és lelkileg is, engem és az édesanyámat is, aki alkohol és gyógyszerfüggő volt, súlyos depressziótól szenvedett, többször kezelték pszichiátrián is. Valahogy senki sem akarta észrevenni, hogy min megyünk keresztül. Senkitől sem kaptunk segítséget. Ekkor fogadtam meg, hogy sosem leszek olyan ember, aki egyrészt szemet huny a problémák előtt, másrészt, aki bántja a szeretteit. Nem volt egyszerű az életünk, édesanyám ezért lett öngyilkos, amikor 12 éves voltam. Ez volt életem legnagyobb traumája, az igazán nehéz rész ez után következett.

13 évesen kezdtem el dohányozni és tömény alkoholt inni. Nem volt egyszerű velem. Nem tagadom, hogy loptam, csaltam, hazudtam. 14 éves koromban édesapám, akivel nem volt jó a kapcsolatom, közölte velem, hogy nem vállalja tovább a nevelésem és intézetbe fogok kerülni. Ez volt a második megsemmisülés az életemben édesanyám halála után. Tulajdonképpen mindenki lemondott rólam, aki érdemben segíthetett volna, hogy “legyen belőlem valaki”. Ekkor fogadtam meg, hogy olyan apa leszek, akire a gyermeke mindig, minden körülmény között számíthat majd. Az intézet helyett végül sikerült kiharcolnom egy kollégiumot, ahol elkezdődött életem mélyrepülése…

Először csak marihuánát szívtam, majd egyre keményebb, szintetikus drogokat kezdtem használni, a hétvégéimet pedig a Hajógyári Sziget szórakozóhelyein töltöttem. Ez időben még sok kaszinó volt Budapesten, amit nem ellenőriztek, én pedig kiskorúként szerencsejáték függő lettem. Burkolónak tanultam, de nem jártam iskolába, nem dolgoztam, nem volt célom és egyre mélyebbre süllyedtem a depresszióba. Fogalmam sem volt róla, mit jelent az önbizalom, önszeretet, vagy harmónia az életben. 

Tehát ott ülök 18 évesen a kollégium lépcsőjén és terveket szövögetek arról, hogyan vessek véget az életemnek. Aztán a nagymamára gondolok. Mi történne vele, ha a lánya után az unokáját is elveszítené?! Végül ez a gondolat tartott életben és vezetett el a következőig: megmutatom a világnak, mire képes a kitartás! Ez a pillanat az évek során megtanította nekem, hogy minden fejben dől el. Ez a pillanat vezetett el minden további lépéshez és eredményhez az életemben.